Egy jó beszélgetőpartnerrel gyakorlatilag bármikről el tudok beszélgetni. Kellően nyitottnak kell lenni a világra és nem lesz olyan téma, amit ne lehetne körbejárni, mert mindenben lehet valami olyan részletet találni, ami érdekes, ami megfog, ami miatt szívesen foglalkozok azzal az adott dologgal. Teljesen mindegy, hogy olyasmiről van szó, amiben már egyébként is jártas vagyok és azért tetszik, mert jobban elmélyedhetek benne, vagy érdemben hozzá tudok szólni – vagy éppen ellenkezőleg, számomra valami teljes új témát járunk körül. A legjobb, amikor nem zárkózunk el semmi elől és mindent érdeklődve tudunk figyelni és hallgatni.

Ez az igazán jó beszélgető partnerem leggyakrabban az édesanyám. Bár persze sokszor inkább telefonálunk chat helyett, de van hogy csak küldözgetünk egymásnak néhány hasznos linket a nap folyamán. Legutóbb például egész érdekes témába csapott át a beszélgetésünk. Környezetbarát mosószer – erről küldött egy oldalt, ahol olvasgathattam mindenfélét. Manapság nagyon felkapottá vált ez a szemlélet, neki meg amúgy is a szívügye már hosszú-hosszú ideje, mivel kémia tanárként dolgozott a nyugdíjas évei előtt. Én meg éppen ezért már gyakorlatilag az anyatejjel azt szívtam magamba, hogy vigyázzunk a természetre és keressük mindenben az olyan megoldásokat, amik a legkevésbé károsítják az élő környezetünket. Ne legyünk önmagunk ellenségei és főleg ne legyünk a jövő generációinak ellenségei! Szóval környezetbarát mosószerek…

De mégis mitől lesz egy tisztítószer vagy mosószer környezetbarát? Bocsánatot kér, ha egy kicsit beszivárog az ételeinkbe a termőföldeken? Nyilván nem erről van szó. Van néhány pont, amit egyértelműen összefüggésbe lehet hozni mondjuk egy környezetbarát tisztítószerrel. Ilyen például, hogy az összetevői természetesek. Vagyis nem Dexter laboratóriumában kotyvasztották ki a Pindúr Pandúrokkal együtt, hanem az élő környezetünkben is megtalálhatók, csak meg kellett találni a helyes mennyiséget és összetételt hozzá a hatékony keverékhez. Ebből a természetességből adódóan következik az is, hogy kevésbé roncsolják a textíliák anyagát, szálát, sokkal kevésbé agresszívak, mint egy teljes mértékben szintetikus vegyszer. Fontos azt is kiemelni, hogy a mosási program lejárta után ne maradjon a textílián olyan vegyi anyag, ami irritálhatja a bőrt. Ezzel kapcsolódik össze az is, hogyha a lefolyóba kerül a kemikália, onnan pedig mint tudjuk visszajut az ökoszisztémába, akkor nagyon fontos, hogy ilyen módon se tudja szennyezni azt. Végül pedig az is hozzájárul a környezetbarátsághoz, hogy a természetességből adódóan az anyag előállítása nem igényel annyira durva, “erőszakos” lépéseket, folyamatokat, éppen ezért olcsóbb, mint a teljesen szintetizált változatok – köszönhetően az alapanyagnak és az előállítási folyamatnak.

Ha pedig kicsit tágítjuk a látószöget és nem csak az anyagokról beszélünk, rögtön ezzel egy lapon kell megemlíteni a csomagolásokat is. Hiszen ezek is ugyanolyan galibát okoznak, mint egy a természetbe visszajutott, agresszív vegyszer. Fontos dolog a szelektív hulladékgyűjtés, kis odafigyeléssel a csomagolási hulladékok jelentős százalékát újra lehetne ilyen módon hasznosítani és ezzel magunkat mentenénk meg attól, hogy ellepjen bennünket a szemét. Azonban az emberek sajnos lusták alapvetően és nem is motiváltak ebben, mert nem látják át a tetteik (nem is olyan) távlati következményeit. Ezért elébe kell menni a problémának és már azelőtt megoldni, mielőtt szembejönne. Hogyan? Biológiailag lebomló csomagolóanyagokkal. Ez azt jelenti, hogyha a kiürült terméket nem is sikerül szelektíven gyűjteni, ne adj isten a szemétlerakótól egészen távol, valami erdő szélén kerül lerakásra, a biotikus környezetben néhány hónap, vagy maximum egy év alatt lebomlik olyan természetes anyagokká, amik nem ártanak a környezetnek. Van már rá sok példa, hogy ténylegesen ilyen tárolókba helyezzék a vegyszereket, azonban még jóval drágább ezeknek az anyagoknak a gyártása, illetve az ebből való termékkészítés, ezért arra, hogy minden ebből készüljön még bizony várni kell. Remélem, hogy már nem sokáig…

Környezetbarát mosószer