A napelemek mindig is izgatták a fantáziámat. De azóta, hogy Misivel beszéltem róluk, még többet meg szerettem volna tudni a témával kapcsolatban. Nem tudom, hogy emlékeztek-e, de írtam már erről a beszélgetésünkről, ezt ide kattintva olvashatod el. Misi a csoporttársam volt a főiskolán, de még mindig tartjuk a kapcsolatot.

Vele rendszeresen beszélgetek még messengeren, ha nem is mindig engedi időnk, hogy sokat beszéljünk, azért 1-2 havonta mindig ráírunk a másikra, hogy hogy van.

Ők szereltettek napelemet a házukra és azóta is azt fontolgatom, hogy talán nekem is be kellene ruháznom egyre, hiszen ők is jól megvannak vele. Emlékszem, szóba kerültek az olyan kérdések is, hogy mikor térül meg?

Nos, egy napelem rendszer akkor térül meg, hogyha minden hónapban 0 Ft-os a villanyszámlánk, majd ezeknek a ki nem fizetett villanyszámláknak az összege eléri a napelem telepítésének költségét.Sokan viszont nem tudják, hogy a napelemes rendszer működtetéséhez egy olyan villanyórára is szükség van, amely nem csak a vételezett energiát méri, hanem azt is, amit a hálózatba tápláltuk. Ez azt jelenti, hogyha több áramot termelünk, mint amennyit felhasználunk, akkor azt az áramszolgáltató akár vissza is fizetheti nekünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy meg lehet ebből gazdagodni, hiszen egy napelemes rendszer arra hivatott, hogy a háztartásunk energiaellátását biztosítsa, így nem tud annyival több energiát termelni, amiből meggazdagodnánk.

Ahogyan Misi is említette, nagyjából 10 év szükséges ahhoz, hogy megtérüljön egy ilyen beruházás. A napelem panelek előállítása költséges, ezért sokba kerülnek, illetve a telepítéshez szükséges többi dolgot is ki kell fizetni.

A napelem használata egyébként úgy működik, hogy nappal, mikor a napelem panelek elég fényhez jutnak, akkor termeljük az áramot, a többletet persze ilyenkor visszajuttatjuk az áram rendszerbe, de éjszaka, amikor nem működnek, akkor vesszük a szolgáltatónktól. Ideális esetben a vételezett és a visszajuttatott áram különbsége 0.

Az a napelemes rendszer a jó, amely biztosítani tudja számunkra ezt az egyensúlyt. Hiszen a napelem természetesen azért jó, mert környezetbarát, megújuló, természeti energiaforrásból nyeri az energiát, amit felhasználhatunk. De a legtöbbeket persze ezen a nemes célon túl az is vezérli, hogy teljes egészében megspórolhatják a villanyszámláinkat.

Természetesen a hosszú megtérülési idő is lerövidíthető, hogyha esetleg elektromos fűtésre váltunk, akkor a gáz számla is sokkal karcsúbb lesz. Hogyha az elromlott berendezések helyett korszerűbbeket veszünk, olyanokat, amik áramtakarékosak, még többet spórolhatunk. Persze az is fontos, hogy ne hagyjunk mindig mindent égve. Aprócska dolgok ezek, de jó odafigyelni rájuk. A leggyakoribb példa, hogyha nem tartózkodunk egy szobában, akkor ne hagyjuk felkapcsolva a villanyt. Ne hagyjuk bekapcsolva a TV-t, ha azt senki sem nézi, és ne hagyjuk bedugva az elektromos eszközeinket, ha nem használjuk őket. Ezzel egyébként az akkumulátorukat is kímélni tudjuk.

Jó, ha figyelünk arra, hogy energiatakarékos izzókat veszünk és nem hagyunk miden készüléket készenléti módban, ha nem használjuk őket folyamatosan.

Az is egy kevésbé ismert dolog, hogy a hűtő hátsó rácsának rendszeres tisztításával is spórolhatunk. De miért is?

A hűtő ezen a rácson adja le a hőt, ha ez koszos, akkor több energia szükséges a hő leadásához és így a hűtéshez is. Ezért nem célszerű ritkán takarítani. Igaz, hogy nem látszik, de nem is az esztétikai szempontok miatt indokolt a takarítása.

Ezek a tippek mind-mind segítenek abban, hogy az általában számolt 10 éves megtérülési idő lerövidüljön.

Emlékszem, Misi záró mondata az volt a témában, hogy “Mit gondolsz, jól tettük, hogy belevágtunk a napelem projektbe?” Akkor nem tudtam egyértelműen válaszolni neki, mert igaz, eléggé részletesen ismertette, hogy miért is éri ez meg nekik, de nem tudtam olyan hamar mérlegelni. Azóta persze többet olvastam a témában és már egészen biztossá vált, hogy ez egy nagyon jó döntés volt a részükről.

Remélem, egyszer nekem is lesz lehetőségem egy napelem rendszer kiépítésére. Addig pedig marad a csetelés a napelemekről, meg az információ gyűjtés.

Persze, azóta számos oldalt végignéztem, és számos kalkulációt végeztem. Aztán rátaláltam a sporoljnapelemmel.hu oldalra, ahol a sok hasznos és fontos információ mellett találtam egy nagyon egyszerű árajánlat kérő kis ablakot is. A honlap üzemeltetői ugyanis nem csak írnak a napelemekről és hasznos tanácsokkal látják el a napelemek birtokosait, vagy azokat, akik napelemet szeretnének, hanem napelemek telepítésével is foglalkoznak. Így hosszas gondolkodás után megszületett a döntés: kértem egy árajánlatot.

Ugyan az anyagiak miatt még messze van nekem a napelem telepítés, de kíváncsi voltam, hogy mégis mennyibe kerülne, hogyha belevágnék a telepítésbe.

Minden szükséges adatot elküldtem a cégnek, és nemsokára egy komplett ajánlattal kerestek fel engem, amit sajnos el kellett utasítanom, mert még nem áll rendelkezésemre a kezdő tőke, viszont elmentettem a telefonszámukat és biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben, legfeljebb 5 éven belül fel fogom keresni őket. Az 5 év nagyon távolinak tűnik, de remélem az anyagi helyzetem engedni fogja, hogy akár fél éven belül sikerüljön a napelemes telepítés. Abban biztos vagyok, hogy 5 év múlva már napelemes rendszer fogja szolgáltatni az áramot az otthonomban! Ezt már egy hosszabb távú célként tűztem ki magam elé.

Addig, amíg nincsen napelem rendszer az otthonomban, kénytelen vagyok csak “simán” a fogyasztási szokásaim megváltoztatásával csökkenteni a villanyszámlámat.

Az egyszerű módszereket mindenki követni tudja. A lényeg, hogy tudatosan használjuk az áramot és ne vegyük teljesen természetesnek, hogy van. Sajnos hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy tulajdonképpen minden felkapcsolva hagyott lámpáért fizetünk, hogy minden bedugva hagyott eszköz a zsebünkből szedi ki a pénzt, feleslegesen.

A legfontosabb tehát, hogy amíg még nincsen napelemes rendszerem, addig is sokkal tudatosabban kell élnem és a mindennapi áramhasználat mérsékelésével tudok spórolni. A másik nagyon fontos lépés, hogyha le kell cserélnem egy elektronikai eszközt, akkor energiatakarékos eszközt kellene vennem helyette. Hosszútávon ezzel is csökkenteni lehet az energiafelhasználást az otthonunkban. A spórolás harmadik lépése pedig majd a napelemes rendszer kialakítása lesz.

Remélem minél hamarabb sikerül majd napelemes rendszert telepíttetnem a házra, nem csak a spórolás, hanem a környezetvédelem jegyében is.

Szerintem egyre fontosabb, hogy alternatív energiaforrásokra váltsunk, hiszen a nem megújuló energiaforrásaink már vészesen a kimerüléshez közelednek, az atomenergiában pedig nem bízom annyira.

Az atomenergia majdnem végtelen, a legnagyobb baj azzal van, hogy a szemetét, az előállítása közben keletkező hulladékot nem tudjuk hova tenni, a szarkofágok ugyan megállítják a sugárzást, de szerintem nem a legjobb elásni őket a földben.

A másik nagy negatívum pedig az atomreaktorokhoz köthető katasztrófákban van. Az atomreaktorok meghibásodása ugyanis nem csak lokális, hanem globális szintű katasztrófákat okozhatnak.

Éppen ezért remélem, hogy a napenergia egyre inkább el fog terjedni, a 8-10 éves fix megtérülés és a környezetbarát energiatermelés lehetősége kellően vonzó lesz ahhoz, hogy a lakosság egy nagy hányada váltson erre a módszerre.

A napelem telepítésnél pedig az a legfontosabb, hogy egy olyan céggel dolgozzunk, akik ki tudnak alakítani nekünk egy olyan rendszert, amely ténylegesen lenullázza a villanyszámlánkat az elkövetkező években. Mert a napelem nem átmeneti befektetés, egy életre szól. Ebben a távlatban pedig már nem is olyan hosszú az a 8-10 éves megtérülés, nem igaz?