Néhány évvel ezelőtt csak néhány olyan oldal létezett, ahol az emberek egymással valamilyen chat megoldás segítségével tudták felvenni a kapcsolatot. Akkoriban még csak ezeken a weboldalakon keresztül lehetett egymással azonnali írásos üzenetben kommunikálni. Mostanra már nagyon sok cég a saját weboldalán is elhelyez chatet, de általában azt tapasztalom, hogy ez nem mindenhol működik jól, és sokszor válasz sem érkezik az ott megírt üzenetekre.

Ez a Biocity.hu oldalon szerencsére nem így van. Ebben reménykedtem már akkor is, amikor az első alkalommal megláttam ezt az oldalt. Az egész weboldal megjelenése is olyan volt, amiről azt gondoltam, hogy igen, itt valószínűleg vásárolni fogok. Majd az oldal jobb alsó sarkában megpillantottam a biocity logót, és alatta egy chat lehetőséget, ahol már az oldal első betöltődésekor olvashatóvá vált az az üzenet, hogy a chaten keresztül felvehetem velük a kapcsolatot, és bármiben szívesen segítenek. Az ablakot megnyitva az is pontosan látszódott, hogy mikor érhető el a chattel foglalkozó ügyfélszolgálatos ügyintéző, és még a rendelésem állapota is látszódott ebben az ablakban. Amikor pedig kérdést tettem fel néhány pillanat múlva már érkezett is a válasz, ami nem csak egy egyszerű üzenet volt, amiből az ember úgy érzi, hogy választ ugyan kapott az üzenetére, de valódi megoldást nem.

Az oldalon igen csak gyorsan megtaláltam azokat a termékeket, amiket meg szerettem volna vásárolni. A rendelés leadást követően pedig ahogyan az elvárható szerintem, a rendelés státuszáról folyamatosan tájékoztattak.

Az ügyfélszolgálatos a chatelésünk során végig nagyon kedves volt, és nagyon örülök neki, hogy belefutottam végre egy olyan felületbe és ügyintézőbe, ahol az volt érezhető, hogy valóban a megoldást keresi és segíteni szeretne a kérdéseim megoldásában. Ezek engem teljesen meggyőztek abban, hogy legközelebb is őket válasszam.

Ami még megragadta a figyelmemet, az a chat ablak mellett található biocity logó, amire rákattintva kiderült, hogy egy biocity online hűségkártya és jutalom rendszerről van szó. Van nekik egy klubjuk, amihez lehet csatlakozni, a csatlakozást követően pedig különböző jutalmakban lehet részesülni. Már ebben az ablakban néhány jutalom gyűjtési lehetőséget felsorolnak, de ezeken kívül további jutalmakat lehet megtekinteni a jutalom menüpontban. Van egy ajánlási rendszerük is, hogyha valaki az általunk küldött linken keresztül vásárol, akkor a vásárló ismerősünk és mi is jutalmat kapunk. Az általunk érkezett sikeres vásárlás összegéből 5%-ot kapunk, az új vásárló pedig, aki ajánlás útján érkezett a webshopba, az első megrendelés összegéből 10%-os kedvezményt kap. Ez a fajta ajánlási rendszer nagyon jól ki van találva. Ha ti is szeretnétek kedvezményekhez jutni, és kedvezményesen jó minőségű reform élelmiszereket, étrend-kiegészítőket, környezetbarát kozmetikumokat és egyéb kiváló minőségű egészséges alapanyagokat vásárolni, akkor nézzétek meg ti is a Biocity.hu weboldalt.

Legutóbb én a reggeli étkezéseket tettem különlegessé a náluk kapható müzlik, granolák, pelyhek segítségével. Elképesztő milyen sok különleges pehely kapható ezen a weboldalon. Itt találtam először hajdinapelyhet, ami olyan rostokban gazdag pehely, amit korábban csak előre elkészített müzlikben láttam. Annak köszönhetően, hogy az alapanyagokat külön-külön is meg tudom itt vásárolni olyan müzli keverékeket tudok készíteni, amit épp megkívánok. Több mint nyolcezres termékkínálattal talán nem is meglepő, hogy ilyen rugalmasan lehet reggeliket összedobni akár minden egyes nap. A reggelin túl persze a többi étkezéshez is meg szoktam találni mindent, valamint a természetes táplálékkiegészítőik közül is rendeltem.

Biocity.hu