Mennyi felesleges zagyvaságot lehet ma a neten találni?! Rengeteg felesleges információ, a nagy részüknek még csak értelme sincs, a szórakoztatás, vagy a gyönyörködtetés szintjét sem ütik meg, mégis tömkelegével ott van mindenhol, minden. A chaten is végtelen sok ilyen butaságot lehet egymással megosztani, amin fél pillanatig talán mosolyog az ember, de aztán unalmassá válik a dolog, nem hagy maradandót. Persze jó dolgokra is lehet használni ezeket az eszközöket, például arra, hogy hasznos tippeket küldjünk egymásnak bizonyos témakörökben. Az egyik ilyen téma ami legutoljára szembe jött nálam egy arcápolási csomag és annak linkje, a florencebio.hu oldalon.

Nem tudom, hogy hallottatok-e már róluk, én korábban nem. Ez egy olyan cég, akik bio kozmetikumokat készítenek és forgalmaznak és szerencsére kis hazánkban is forgalmazzák ezeket a termékeket – mert hogy egyébként Olaszországban történik a technológia kifejlesztése és a gyártás is.

Szóval egy ilyen bio arcápolási csomag jött velem szemben, köszönhetően anyukámnak – ugye egy másik generáció még gyakrabban használja értelmes dolgokra az internetet. Ő mutatta meg ezt a négy termékből álló csomagot, amivel teljesen le lehet fedni egy arcápolási rutint, amit minden nap érdemes megtenni a bőrünk egészségéért.

Ebben az arcápolási csomagban ennek megfelelően van egy arctisztító tej, egy tonik, egy C-vitamin szérum és egy hidratáló krém. Ez így együtt egy olyan kombinációt tesz ki, amiért nagyon hálás tud lenni az emberi bőr, ha tényleg minden nap ezt a kicsi időt megtesszük érte és arra fordítjuk, hogy megőrizzük a szépségét és egészségét – hosszú távon.

Hogy mennyi mindenben tudnak többet, vagy mást, mint más forgalmazók, gyártók? Fel van sorolva a florencebio.hu oldalon, de ízelítőként csak néhány dolog. Többek között a C-vitamin szérum esetében egy olyan terméket kapunk, ami nem csak jó áron van, de garantáltan megbízható és működik. Teljesen vegán, nem találkozott semmilyen állati eredetű dologgal a gyártás során és egy igazoltan bio gazdaságból származó alapanyagok vannak benne – kivétel nélkül. Érzékeny bőrre is kimondottan ajánlott, nem bántja azoknak az arcát, akik egyébként nagyon óvatosan kell, hogy ilyen termékeket vásároljanak. Olyan összetevőket tudhat a magáénak, mint a varázsmogyoró és a keserű narancs kivonat, a jojoba olaj és az aloe vera mellett – és ez még mindig csak egyetlen termék, amiről szó van. Tehát azt gondolom, hogyha a többi terméket is górcső alá vennénk, akkor nem kevésbé lenne nagy a siker azokat illetően is.

Egy másik szimpatikus vonás, hogy rengeteg vásárlói véleményt lehet olvasni az oldalon. Ez mindig egy olyan pont, ami számomra pontosan elárulja, hogy érdemes-e megrendelni az adott terméket,vagy sem. Az arcápolási csomag kapcsán csak jó értékeléseket lehet olvasni, de szerintem jó, hogyha az egyes alkotóelemek véleményeit is megnézitek – az is nagyon sokat elárul arról, hogy mennyire megbízhatóak a termékek.

Az arcápolási csomag egyben egy olyan rutint ad a kézbe, ami által már nem kell fejet vakarni egyetlen üzletben sem, hogy még mire is volna szükségünk, hanem ott van minden egy helyen és csak sorban végig kell őket kenni az arcunkon. Ha egy ilyen egyszerű, de nagyszerű csomagra lenne kedvetek benevezni, akkor a florencebio.hu-ról rendelhető arcápolási csomag most 20%-kal olcsóbb, mint szokott lenni – szerintem ez egy égi jel a rendelés leadására.

arcápolási csomag