Fotósarok a céges rendezvényre, chaten ajánlva

Egy olyan csapat tagjának lenni, akik a vállalat összes rendezvényét is szervezik a mindennapi teendőkön túl, néha embert próbáló feladat. Valamiért úgy alakult ki, hogy mi, HR-esek felelünk az efféle megmozdulásokért, csapatépítőkért, céges rendezvényekért. Ha 500 embert kell egy napon át szórakoztatni, az azért nagy feladat tud lenni. Rendszerint színpadot, előadókat szervezünk, esetleg egy humoristát vagy zenekart, emellett pedig csomó olyan feladatot és lehetőséget, aminek a munkatársak örülhetnek. Igazából nekem ez még csak az első évem, így az első rendezvényem is, de a kollégák mondták, hogy nem kis kihívás olyat összehozni, ami valami újdonságot is tartogat. Mivel nem egy frissen alapított vállalatnál dolgozom, így abszolút el tudtam képzelni, hogy igazat mondanak, ennyi év után már nem könnyű valami frissel előrukkolni. De nemek mégis sikerült! Köszönhetően a drága barátomnak, akivel chaten tartjuk a kapcsolatot, és aki ajánlotta a fotósarok lehetőségét. Annyira megtetszett, hogy nem tarthattam magamban, fel kellett dobnom a rendezvény kapcsán is, és be is jött.

Mivel régen sülve-főve együtt voltunk ezzel a barátommal, így adta magát, hogy a messzire költözése után is tartjuk a kapcsolatot. Hála az égnek egyikünk sem volt lusta hozzá, szóval azóta is naponta-kétnaponta beszélünk. Mikor újságoltam neki, hogy mi a nagy feladat, részvétét fejezte ki, de hirtelen beugrott neki valami. Nem olyan régen járt egy esküvőn, ahol volt fotósarok, és állítása szerint bolondultak érte a vendégek. Hosszú sorokat voltak képesek kiállni egy-egy fotóért, így eszébe jutott, hogy elindulhatnék ezen a vonalon. Köszöntem szépen a segítséget neki, hiszen ilyesmiről nem hallottam, de gondoltam, hogy ha egy lagziban megállja a helyét, akkor egy vállalati rendezvényen miért ne? El is kezdtem keresgélni, hátha találok megfelelő céget, akik tudnak ilyen fotósarok bérlést biztosítani, és mit adnak az égiek, találtam is! Ráadásul nem is akárkiket, hanem az eredeti, hamisítatlan ősöket, akik idehaza elkezdték az egészet űzni és csinálni! Mindig az eredeti a legjobb, szokták mondani, és mint kiderült, most is ez érvényes. A fotósarok opciójuk több, mint szórakoztató, emellett pedig még rendezvényeket is vállalnak, függetlenül attól, hogy magán vagy éppen egy nagyvállalaté.

A fotósarok lényege, hogy szó szerint egy elszeparált helyről van szó, ahol egy kiváló minőségű fényképezőgép, stúdióvaku és hátterek segítségével bárki a legjobb minőségű fotót készítheti magáról egy érintőképernyő kezelésével. Emellett egy egész halomnyi vicces és érdekes kelléket is biztosítanak, hogy az elkészült fotográfiák méltán tükrözzék az esemény hangulatát. Mi több, egy gyorsan működő nyomtató lehetővé teszi, hogy ott helyben mindenki meg is kaphassa a kész fotót, sőt, akár GIF formátumú mozgóképeket is lehet rögzíteni, melyeket később a közösségi oldalakon tovább lehet osztani. Na, ezt nevezem én 21. századi szórakoztatásnak! Annyira tetszett, amit olvastam, hogy haladéktalanul el is küldtem magamnak, nehogy véletlenül elfelejtsem és ne tudjam bemutatni. A hétfői meetingen elsőként kértem szót, hogy prezentálhassam a többiek számára a fotósarok előnyeit és ajánlhassam, hogy ezt a bizonyos céget keressük meg a bérléssel. A siker elsöprő volt!

Magán a rendezvényen is iszonyú népszerűnek bizonyult a fotósarok, a munkatársak, dolgozók akár negyed, vagy fél órát is hajlandóak voltak sorban állni egy-egy fotó vagy GIF elkészítéséért. Hála az égnek a bérlésbe beletartozik,. hogy akármennyi fotót készíthetnek a résztvevők, csak az időlimitet kell nagyon figyelembe venni. Ettől függetlenül az egész vállalati megmozdulás egyik fénypontja volt a fotósarok, még a vezérigazgató úr is készített egy-két képet az asszisztensével. Sejtettem, hogy népszerű lesz, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire! Ha ezt tudtam volna, nem lettem volna olyan bizonytalan, de hát korábban nem is hallottam ilyesmiről. A lényeg, hogy nagyon jól sült el az egész, és ha minden igaz, jövőre is hívni fogjuk őket a rendezvényünkre.