Az internet és az online világ térhódítása eléggé megkönnyítette, és mondhatni kényelmesebbé tette a mindennapi életünket. Nagyon kevés dolog van a világban, amit nem lehetne már internet segítségével elintézni, vagy teszem azt egy telefonnal, applikációval. Ha csak magamból indulok ki, a mindennapokhoz szükséges szolgáltatások, elintézendő feladatokat, mind online menedzselem. Rengeteg időt spórolok meg vele és ezáltal több időm is marad olyan dolgokra, amelyek korábban lehet pont emiatt szorultak ki.

Például a bevásárlást régóta online intézem, és a legtöbb applikáció, illetve weboldal már képes arra, hogy ha problémám akad, akkor valakivel tudok kérdezni élőben, online, egy beépített chatbot segítségével. De ugyanez a helyzet, ha például egy szolgáltatással kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Először mindig megnézem, hogy az adott cégnek pl. futárszolgálat vagy energiaszolgáltató, van-e lehetőség üzenetet küldeni a közösségi média oldalukon keresztül.

Több esetben oldódott már meg problémám úgy, hogy egy online ügyfélszolgálattal chateltem le mindent. Sokszor az is a gond, hogy nehéz kiigazodni egy szolgáltatáshoz tartozó telefonos ügyfélszolgálaton, mert rengeteg opció közül lehet választani, és több szinten végig kell menni, mire odakapcsolnak egy kollégához, akivel beszélni is tudok, és jellemzően a hosszú várakozások után kiderül, hogy egy másik kolléga lesz illetékes a témában. Nah, ezeket a köröket a nullára lehet csökkenteni egy chat-en keresztüli ügyintézéssel.

A másik kedvencem, hogy ha online szeretnék vásárolni, de lenne kérdésem a rendelés véglegesítése előtt, akkor sok webáruháznak van már beépített chat-je, így bármikor felvilágosítást kaphatok.

Nemrég egy női ruha webáruházból szerettem volna rendelni, de bizonytalan lettem a méretben. Úgy gondoltam, megelőzőm a visszaküldéssel járó teendőket és írtam nekik chat-en. Talán 10 perc se telt el, és egy nagyon kedves hölgy volt segítségemre, aki minden számomra hasznos információt megadott, így végül sikerült jó méretet választanom a kiszemelt női ruhából, ami így tökéletes lett.

Hasonlóan jártam akkor is, amikor máshonnan alkalmi női ruhát rendeltem. Hiszen hála a mai modern technikának, már akkor se kell lejárnunk a lábunkat, ha akad egy ritka alkalom, amikor egy igazán szép alkalmi ruhát szeretnék vásárolni, mint legutóbb a barátnőm esküvőjére. A jó minőségű képek már sok mindent elárulnak a ruháról, de színekben lehet minimális eltérés. Mivel egy esküvőre készültem, nagyon nem volt mindegy az árnyalat, ezért a webáruháznak írtam chaten. Most se kellett sokat várni, elég hamar válaszoltak is. Leírtam nekik, hogy az általam választott női ruha színében nem vagyok teljesen biztos, és hogy tudnának-e ebben valahogyan segíteni. Nagyon kedvesek voltak, és kaptam néhány közeli képet a ruháról, amelyen már sokkal egyértelműbbé vált a színe. Így nagyobb biztonságban küldtem el a rendelésemet, és alig pár nap alatt már csöngetett is vele a futár.

Ha belegondolunk, az online chat az üzletek számára is egy remek lehetőség, hiszen első kézből, rövid időn belül ki tudják szolgálni a vásárlókat, és el tudják billenteni a mérleget a vásárlás felé. Sokan nem mernek online vásárolni, mert félnek a csalódástól, és inkább megkímélik magukat attól, hogy vissza kelljen küldeni és visszakérni a pénzt.

Ez egy jó opció arra, hogy ők is könnyebben bízzanak a webáruházakban, és ha elbizonytalanodnak, akkor a másik oldalon tudnak kérdeni egy hús-vér embertől, aki segítségükre lesz a felmerülő kérdések megválaszolásában.